Békés megyében összesen 11 kormányablak került átadásra, végül, de nem utolsó sorban a szarvasi.
A korábban polgármesteri hivatalként működő épület teljesen megújult, így adva helyett a Járási Hivatalnak, osztályainak és a Kormányablaknak.
Dankó Béla, a város országgyűlési képviselője kihangsúlyozta, hogy Szarvas városára büszkék lehetnek a helyi lakosok, hiszen számos fejlesztés valósult meg itt az elmúlt időszakban, többek között egy héttel ezelőtt adhatták át az új Foglalkoztatási Osztályt is az épületben. A képviselő elmondta, hogy a Békés megyében elhelyezkedő 11 Kormányablak közül négy ebben a választókerületben került kialakításra.
Átadták a Kormányablakot szarvason
Az átadó ünnepségen Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal Kormánymegbízottja és Babák Mihály polgármester köszöntötte a vendégeket.
Gaál Roland, a Szarvasi Járási Hivatal vezetője tájékoztatta a megjelenteket, hogy az ügyfeleket nyolc munkaállomás és 2 fotobox várja a Kormányablakban, ahol a klasszikus okmányirodai ügyek mellett hatósági ügyekben is tudnak már segíteni. A járási hivatalvezető a jövőbeli tervekről szólva elmondta, hogy tervezik a Földhivatali osztály beköltöztetését is az épületbe, így ez igazi integrált hivatal jöhet létre.