Hírek - Dankó Béla

Műfüves pályán játszhatnak a kondorosiak

Műfüves pályán játszhatnak a kondorosiak

Dankó Béla polgármester átadta a kondorosiaknak az új műfüves pályát a XII. Betyár Napok keretében.
Kondoros Nagyközség Önkormányzata a kormány egy tavalyi döntésének köszönhetően építhette meg az új műfüves pályát.

A látvány-csapatsportok támogatásáról szóló jogszabályok 2011. évi hatálybalépésének eredményeként a Magyar Labdarúgó Szövetség országos pályaépítési program megvalósítását támogató nyílt pályázatot hirdetett. A pályázat meghirdetésének konkrét célja, hogy az ország településein új, műfüves nagypályák és kispályák épüljenek.

 Dankó Bélap8

Pozsgai Éva, Szpisják Zsolt, Dankó Béla és Mészöly Kálmán (Balról jobbra) a műfüves futballpálya átadásán


Az MLSZ tíz évre szóló stratégiájával összhangban a pályázatok megvalósítása eredményeként szeretné elősegíteni az utánpótlás-nevelés infrastrukturális feltételeinek erősítését, a labdarúgással tömegsport szintjén foglalkozó gyerekek létszámának növekedését, és a szabadidő futball feltételeinek javítását.

Kondoroson a pályaépítési program keretében egy kisméretű műfüves pálya (20x40m) építése valósult meg. A beruházás teljes költsége: 31.247.955,- Ft, Kondoros Nagyközség Önkormányzata 30%-os önerőt, azaz 9.374.387,- Forintot biztosított a beruházás megvalósításához, mely egyben a 15 évre szóló bérleti díj. A fenntartási időszak után a létesítmény Kondoros Nagyközség Önkormányzat tulajdonába kerül.

Dankó Béla Kondoros polgármestere

Dankó Béla Kondoros polgármestere ( az MLSZ Elnökségi tagja, valamint a Békés Megyei Szövetség elnöke ) köszöntötte a megjelenteket


Dankó Béla nemcsak mint a település polgármestere, hanem mint az MLSZ Elnökségi tagja, valamint a Békés Megyei Szövetség elnöke is örvendetesnek találta, hogy az MLSZ ilyen pályázati lehetőséggel, a társadalmi adótámogatás által, a Bozsik-program által az amatőr csapatokat és az utánpótlás nevelés előremozdítását támogatja. A támogatás által Kondoroson is kiváló körülmények között focizhatnak a gyermekek.

A kondorosi aerobikosok tartottak bemutatót az új pályán.

A kondorosi aerobikosok tartottak bemutatót az új pályán


Az átadó rendezvényre érkezett Mészöly Kálmán, a 61-szeres magyar válogatott, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya, aki Dankó Béla polgármesterrel, Pozsgai Évával, az MLSZ marketing és kommunikációs referensével, valamint Szpisják Zsolttal, az MLSZ megyei igazgatójával.

A megnyitót követően a Mini-Tini Aerbik csoport mutatta be, hogy a műfüves pályán nemcsak focizni, de aerobikozni is lehet, majd a felnövekvő generáció futballistái bemutatták labdarúgó tudásukat.

Műfüves pálya

Az ifjú focisták rögtön birtokba is vették a pályát


Forrás: Kondoros Nagyközség Önkormányzata (VN)