Hírek - Dankó Béla

Kepenyes Pál világhírű szobrász- és ötvösművész három szobrát adták át Kondoroson

Kepenyes Pál világhírű szobrász- és ötvösművész három szobrát adták át Kondoroson
Kepenyes Pál Kondoros szülötte, díszpolgára. Szülővárosában az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület, valamint Kondoros Város Önkormányzatának összefogásának köszönhetően három szobra került átadásra.
A vendégek a Cervinus Teátrum művésznőjének előadását, valamint egy kellemes klarinétjátékot hallhattak, melyek után köszöntőt mondott Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kulturális államtitkára, Dankó Béla országgyűlési képviselő és Ribárszki Péter Kondoros polgármestere.

„Legfontosabb saját magunk megtalálása, miközben az ember ki van téve a történelemnek” – idézte Fekete Péter a művész szavait, mely szavak gyakran eszébe jutnak. Életútját felidézve látszik, milyen igaz ez a mondat. Bármerre sodorta is az élet, a művész megtalálta az útját, de közben nem felejtette el szülőfaluját, s az sem felejtette el őt. 


Kepenyes Pál világhírű szobrász- és ötvösművész három szobrát adták át Kondoroson

Dankó Béla országgyűlési képviselő a Kondoros és Környéke Polgári Együttműködés Egyesület nevében köszöntötte a megjelenteket, melynek alapító tagja volt. Az egyesület célja többek között a helyi értékek megőrzése, s ezen törekvés kapcsán, összefogással valósulhatott meg az, hogy a szobrok Kondorosra kerülhessenek. Az Emberi Erőforrások  Minisztériumának megköszönte az anyagi támogatást, a város vezetésének, intézményeinek azt, hogy mindenben segítségünkre voltak az ötlet megszületésétől a megvalósulásig.


Kepenyes Pál világhírű szobrász- és ötvösművész három szobrát adták át Kondoroson

Kondoros városában nagyon büszkék legendáikra az emberek, mondta Ribárszki Péter polgármester. A Kondorosi Csárda és Rózsa Sándor legendája mellett vannak más legendák is. A sport területén Balczó Andrást, Ónódi Henriettát, a művészet területén Csernus Tibort festőművészt említette, s ide sorolta Kepenyes Pált is. Ezért is támogatták a kezdeményezést, hiszen fontos a saját legendák életben tartása, megőrzése. A köszöntők után a Polgármesteri Hivatal díszkertjében látható köztéri szobor került felavatásra, majd egy állófogadáson lehetőség volt a beszélgetésre, emlékezésre.