Hírek - Dankó Béla

2019-ben is igénybe vehető a CSOK

2019-ben is igénybe vehető a CSOK
Elindulása óta 90 ezernél is több család részesült összesen 250 milliárd forint otthonteremtési támogatásban.
Az építőipar fellendítésében is szerepe van az otthonteremtési támogatásnak, a 2018-as év első félévben az új lakások száma meghaladta a 6500-at. Ez 30 %-kal magasabb, mint a 2017-es azonos időszakra mért adat, pedig 2017-ben is emelkedett a lakásépítések száma. A beadott építési engedélyek alapján látható, hogy megmarad a lakásépítések dinamikája.

2019-ben is lesz CSOK. Az elfogadott költségvetésben 242 milliárd forint áll rendelkezésre az otthonteremtési programra, nincs pénzügyi korlát, minden igénylőnek nyújtanak támogatást.

A támogatott családok 30 %-ának egy gyermeke van, 34 %-a két gyermeket nevel, 25 %-a nagycsaládos (három vagy több gyermekes) és 11 % még gyermektelen.

Tévhit, hogy a gyermekét egyedül nevelő szülő nem veheti igénybe, hiszen az eddig támogatottak 12 % gyermekét egyedül nevelő szülő.

A támogatásokat legnagyobb számban kisvárosi ingatlanokra kérték, legkevesebb százalékban pedig budapesti otthonokra.