Hírek - Dankó Béla

1848 öröksége mellett meg kell védenünk mai eredményeinket is

1848 öröksége mellett meg kell védenünk mai eredményeinket is
1848. március 15-e előtt tisztelegve Dankó Béla országgyűlési képviselő a megye több településén is részt vett a forradalom és szabadságharc emlékére szervezett megemlékezéseken.
Mint azt elmondta, minden történelmi helyzetnek, így a jelenkornak is megvan a maga gyújtópontja, egy olyan lehetőség, mely tettekké érik. A reformkor ezen pontja 1848.március 15-én volt, ahol az egész ország összefogása, a közös cél nyomán európai nemzetté váltunk.
Dankó Béla kiemelte, hogy ma is gyújtópontban élünk, hiszen Magyarország, Magyarország Kormánya most is, akárcsak 1848-49-ben, felvállalja a küzdelmet mind a maga, mind a kontinens érdekeiért.

Dankó Béla országgyűlési képviselő
 
Bár Európa 170 évvel idősebb lett, Magyarország még mindig a születő nemzetek dinamizmusát képviseli benne, akárcsak március 15-én a forradalmi ifjúság.
Kiemelkedő jelentőségű – jegyezte meg az országgyűlési képviselő- , hogy akárcsak a forradalom és szabadságharc idején, most sem állunk egyedül ebben a küzdelemben, hiszen nemzeti összefogásunk mellett a visegrádi négyek is mellettünk állnak.

Óriási eredmény, minden magyar sikere, hogy két világégésen túl is fel tudjuk mutatni, és tettekkel is meg tudjuk erősíteni mindazt, amely egykor naggyá tette ezeket a napokat.
Fontos küldetésünk, feladatunk, hogy 1848 öröksége mellett megvédjük mai eredményeinket is, legyen az nemzeti önrendelkezésünk, a rezsicsökkentés vagy akár határaink szervezett védelme.

Megemlékezés az 1848. március 15- ei forradalom és szabadságharc emlékére
 
A belső stabilitás, mely számunkra mára természetessé vált Európában hiánycikké vált. Ezen stabilitás egyik alapja a vidék felemelkedése, fejlesztése, mely megteremtette a tartós gazdasági növekedés alapjait. 1848 forradalmának sikerét a vidék és a főváros gyors összefogása is segítette. Éppen ezért különösen fontos- hangsúlyozta a honatya- hogy ma, amikor hazánk ismét a nagy küzdelmek és nagy lehetőségek gyújtópontjában áll helyt, kiemelt figyelem kísérje a vidék fejlesztését, így Békés megye lehetőségeinek további szélesítését is.