Hírek - Dankó Béla

Út épült Csabacsűdön

Út épült Csabacsűdön
A helyi közfoglalkoztatási program keretében Csabacsűdön, a Somogyi utcában, összesen 325 méteren új út épült.
Az összesen 22 ingatlan érintő, 10,3 millió Ft összköltségű új utat december elején adták át. 
Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja elmondta, hogy a beruházás 3 forrásból valósulhatott meg, egyrészt a Belügyminisztérium által finanszírozott közfoglalkoztatási program támogatásának, az utcában élő ingatlan-tulajdonosok hozzájárulásának, valamint az Önkormányzat saját forrásának köszönhetően.

Dankó Béla, Csabacsűd országgyűlési képviselője a közfoglalkoztatási program sikerességére hívta fel a figyelmet, melynek hosszú távú célja, hogy a közfoglalkoztatásban részt vevők hosszú távon átkerülhessenek a versenyszférába. A képviselő kiemelte, hogy ezt az irányt bizonyítja, hogy a közfoglalkoztatásban dolgozók havi átlagos létszáma 216 ezer főre csökkent szeptemberben. Dankó Béla elmondta, hogy a közfoglalkoztatási programnak a vidék felzárkóztatásában is nagy szerep van, hiszen olyan értékteremtő tevékenységeket végeznek a közfoglalkoztatottak, mely javítja az itt élők életminőségét, életkörülményeit, emellett a helyi önkormányzat munkáját dicsérte, hisz a helyi költségvetés teherbírásának megfelelően folyamatosan fejleszti a települést.

Molnár József, Csabacsűd polgármestere megköszönte mindazok munkáját, akik közreműködtek abban, hogy ez az útépítés megvalósulhasson, emellett kiemelte, hogy mindig is igyekeztek hasznos és szükséges fejlesztéseket megvalósítani a közfoglalkoztatási program keretében, így korábban felújították az egészségházat és az Idősek Klubját, valamint óvodai tornaszobát is építettek.