Hírek - Dankó Béla

Új laktanya átadása Szarvason

Új laktanya átadása Szarvason
2017. március 24-én átadásra került a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság új laktanyaépülete, Szarvason.
A Himnusz elhangzása után Pogácsás Tibor a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára mondott köszöntő szavakat. Kiemelte, hogy a megfelelő tárgyi feltételek előteremtése mellett fontos a dolgozók erkölcsi, ezzel együtt anyagi megbecsülése is. Nagy előrelépés történt 2015-ben, amikortól is béremelések kezdődtek meg a katasztrófavédelem dolgozói körében.

Ezután dr Géró Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, tűzoltósági főtanácsos, főigazgató fordult a megjelentekhez. Ő a személyi feltételek fontossága mellett olyan fejlesztések fontosságára tért ki, melyek a személyi biztonságot, a nagyobb hatékonyságú munkavégzést segítik elő. Többek között az egységes védőruházat bevezetését, új járművek beszerzését, az elkövetkezendőkben megvalósuló épületek felépítését említette meg.

Ünnepélyes Laktanya avatásÜnnepélyes laktanya avatására került sor Szarvason

A köszöntéseket Dankó Béla országgyűlési képviselő folytatta, régi és új kihívásokkal való küzdelemről beszélt, amelyben a kormány jól vizsgázik. Új kihívásként említette a migráció elleni küzdelmet, a határzárak megépítését, régiként a katasztrófavédelem és tűzvédelem számára lehetőségek biztosítását a további fejlesztésekre. Köszönetet mondott a Szarvasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság működési területéhez tartozó nyolc település (Szarvas, Gyomaendrőd, Csabacsűd, Békésszentandrás, Örménykút, Kardos, Kondoros, Hunya) tűzoltói, a terület lakói nevében is azoknak, akik segítették a beruházás megvalósulását. Létrejött egy hely, ahol megfelelő körülmények között tudják szakmai munkájukat, felkészülésüket, pihenésüket végezni azok, akik gyakran életük kockáztatásával dolgoznak.

A megnyitón ezt követően emléklap adományozásra, a Szlovák Általános Iskola tanulóinak, valamint a Tessedik Táncegyüttes műsorára került sor. A történelmi egyházak képviselői megáldották az új épületet, majd emléktábla avatás után szalagvágással ünnepélyesen is átadásra került a laktanya.