Hírek - Dankó Béla

Ipari park kialakítása indul Mezőberényben

Ipari park kialakítása indul Mezőberényben
Mezőberény Város Önkormányzata 5 sikeres pályázatot nyújtott be a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében, így összesen 717,8 millió Ft támogatást nyert el ennek a programnak a keretében.
A pályázatok közül kettő is a település gazdasági fejlődését hivatott előremozdítani, hiszen 2 pályázat is ipari területek fejlesztését, kialakítását célozza meg. Az Önkormányzatnak számos cég jelezte, hogy telephelyet szeretne létesíteni, így az Önkormányzat ezen területek fejlesztésére nyújtott be pályázatot-nyilatkozott Siklósi István, Mezőberény Város polgármestere.

A polgármester elmondta, hogy az Önkormányzat legfőbb célja a helyben tartás, vagyis a lakosok Mezőberényben tartása, melyet munkahelyek létesítésével és lakhatási lehetőségek kialakításával igyekeznek elérni, így egy másik pályázatuknak köszönhetően bérlakásokat is építenek a településen.

Ipari park kialakítása indul Mezőberényben


Dankó Béla, a város országgyűlési képviselője hangsúlyozta, hogy Mezőberény a jövőbe fektetett bele, mikor a vállalkozások ide telepedését, illetve bővítését igyekszik elősegíteni az ipari parkok kialakításával, hiszen az, hogy Magyarországon az első negyedévben 4,7 százalékkal nőtt a GDP, és hogy 8 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, mind a vállalkozások tevékenységének elősegítéséből adódik. 

Zalai Mihály, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke elmondta, hogy az előző években kevés beruházás indulhatott meg, hiszen eddig ezen projektek előkészítése zajlott, de mostanra végre elindulhattak a fejlesztések. Az ipari park kialakítását célzó beruházás kezdetét szimbolizálva Siklósi István polgármester, Dankó Béla országgyűlési képviselő és Zalai Mihály, a Közgyűlés elnöke időkapszulát helyeztek el a területen.


Ipari park kialakítása indul Mezőberényben