Hírek - Dankó Béla

Dankó Béla mondott köszöntőt a szarvasi Kultúra napi ünnepségen

Dankó Béla mondott köszöntőt a szarvasi Kultúra napi ünnepségen
Szarvason színvonalas rendezvény keretében ünnepelték a Magyar Kultúra Napja. Az ünnepségen a szarvasi kultúra képviselői léptek fel, a helyi színművészek, énekesek és táncosok mutatták be tudásukat a színpadon.


A rendezvényen Hodálik Pál alpolgármester és Dankó Béla országgyűlési képviselő köszöntötte az ünneplőket.

Dankó Béla


Az országgyűlési képviselő beszédében elmondta:

Ma, 2014. január 18-án, a Magyar Kultúra Napján az emlékezés és tisztelet kettős érzésével állok Önök előtt. Emlékezem, hiszen nem feledhetjük mindazokat, akik nemzetünk viharos történelmének útvesztőiben megtartották őseinket mindig magyarnak, mindig embernek. A magyar kultúra harcosainak sora ha nem is végtelen, de nagyon hosszú. S, hogy miért ilyen népes ez a tábor? Nemzetté válásunk első percétől kezdve ki kellett állnunk magyarságunkért. Éppen ezért kultúránk fennmaradása, fejlődése a legtöbb európai néppel szemben nem csupán egy egyre színesebbé, tartalmasabbá váló történet, hanem a szó szoros értelemben harc, mely egybefonódott önnön létünkért folytatott küzdelmünkkel is. E küzdelem évszázadok óta osztályrésze volt őseinknek s nem ért véget napjainkban sem. Erdély, Felvidék, Kárpátalja és nem utolsó sorban a Délvidék, elsősorban a Vajdaság magyarsága számára napi valóság a kultúránkért tett erőfeszítés, az elvándorlás, a beolvadás elleni küzdelem.



Kondoros Önkormányzata/MCOnet